Értékteremtő órák gyerekeknek
2019.09.26

Kézműves foglalkozás során fejlesztjük a gyerekek képességeit, formáljuk látásmódjukat.

Az itt együtt töltött idő egy nem hagyományos kézműves foglalkozás. Segítünk hozzásegíteni őket az önálló, precíz kivitelezéshez.
 
Látványműhelyünkben egy olyan környezetben sajátíthatják el az alapoktól a komolyabb feladatokig a varrás szépségét, amit biztosan tudnak majd felnőtt korukban a mindennapokban használni. Megismerik az anyagokat, agy-kéz koordinációját tű, cérna segítségével, eszközök használatát, kézügyességük, finom metorikai képességük fejlődik. A háztartástanban a vasaló használatát, rend szeretetét tanulják meg, hiszen varrni káoszban nem lehet. Nem hagyományosan folynak a szakköreink, egymásra építjük az alkalmakat, mindenki maga ütemében készítheti el, sajátíthatja el a varrás, kézművesség ismereteit. 


Minden gyermek szeret alkotni.

Foglalkozásainkon lehetőséget biztosítunk minden gyereknek, hogy igazi alkotónak érezhesse magát. A közös munkát igazi szakértők felügyelik és irányítják. Minden eszköz biztonságos, megtanulják a gyerekek a megfelelő használatukat.
 
 
Gyarmati Edina
designer
Gyarmati Edina
Workshop

Köszönöm, hogy itt vagy!

A blogunk üzletünket mutatja be, ami folyamatos fejlődésen megy keresztül. Szeretnénk, ha betekintést nyerhetnél Te is ebbe. 2010-ben alapítottam első üzletemet, egy egészen kicsi helyen, ma már egy nagyobb tágasabb üzletet tudhatok magaménak, ahol egy szélesebb vevőkörrel rendelkezem, hiszen minden korosztálynak találhatsz nálunk megfelelő ajándékot. Az egyediség a védjegyünk, nem tudunk és nem is szeretünk egyforma darabokat készíteni.

2018-ban megálmodtam és közösen megvalósítottuk az E.GY.Örök Virág-ot, ami teljesen bele illik a mi környezetünkbe és stílusunkba, bele csempésztük a hímzést és a textíliákat, amik már lassan a védjegyemmé váltak az évtizedek alatt. Csokrokat, kompozíciókat készítünk minőségi selyemvirágokból.

A mottónk: „Adni valamit, ami örökké tart”.

Esküvők, rendezvények, éttermek dekorálásával is foglalkozunk, ahol bérlésre kínáljuk paneljeinket és Tündérmese Virágainkat, melyeket Én készítek. Kínálatunk szerteágazó, egészen biztosan találsz hozzád illőt, de megbeszélés útján mindent az igényedhez és elképzelésedhez formálunk.

Workshop
Workshop
Jelentkezz a következő alkalomra!
Gyere el hozzánk, szánj magadra időt Te is, hiszen megérdemled!
DIY- KÉSZÍTSD MAGAD!
DIY- KÉSZÍTSD MAGAD!
Kreatív vagy? Szeretsz alkotni?
Akkor a "DIY Készítsd magad" csomagjaink rád várnak! Válaszd ki a Neked tetszőt!
Blog